Baleset-megelőzés: Hogyan javítható a közlekedési morál?

„Magyarország laza ország, de vajon örüljünk-e ennek?" címmel jelent meg nemrég egy cikk az egyik hírportálon. Egy szociálpszichológiai kutatás eredményeit foglalta össze. A kutatásnak hatvanas évekbeli előzménye van. Pettri Pelto antropológus 1968-ban 21 tradicionális társadalmat hasonlított össze aszerint, hogy a szociális szabályok milyen fontos szerepet játszanak az adott nép életében.





Szöveg: Kondorné, dr. Kollár Zsuzsanna


Nemrég egy kellemes délután egy 40 éve hazánkban élő japán barátunk lelkesen elemezte vendégeinek, hogy mennyire élvezi a magyarok kreativitását, és a magyar társadalom számára rendkívül színes voltát. Amikor rákérdeztünk, hogy vajon melyik társadalmat tartja sikeresebbnek, elgondolkodott. Azt mondta, régi hazája össztársadalmi szinten nyilván sikeresebb, ám Magyarországon sokkal több kiugróan tehetséges, különleges és sikeres egyéniséggel találkozik. Japán barátunk jutott eszembe, amikor a Magyarországot laza országnak aposztrofáló cikkre bukkantam.



A hatvanas évekbeli kutatás szerint voltak szigorú társadalmak, ahol erősen kötöttek voltak a szabályok, a szabályszegőket keményen megbüntették, a szociális normák ellen vétőket pedig a társaik is megvetették. A laza társadalmakban ezzel szemben nem vették olyan komolyan a normákat, a devianciát jobban tolerálták. Előzőre jó példa az amerikai amishok, utóbbira az afrikai busmanok vagy a finnországi számik, azaz lappok. (Az amishok egy körülbelül 200 000 fős konzervatív keresztény közösség tagjai. Az Amerikai Egyesült Államokban élnek. Életmódjukat meghatározza, hogy többnyire nem használják a modern eszközöket, mint például elektromos árammal működő szerkezeteket vagy az autót. A busmanok Dél-Afrika régiójának egy népcsoportja. Legnagyobb számban Botswana területén élnek, kisebb csoportjaik megtalálhatók a szomszédos országokban is. Nevüket a holland telepesektől kapták (bosjeman), – angolul "„bushman” – azaz „a bozót embere”, mivel éjszakánként a bozótosba húzódtak vissza. A busmanok békés emberek, akik kerülik a harcot és az összeütközést. A lappok a Lappföld nevű terület finnugor nyelvű bennszülött lakói. Földjük a mai Finnország, Norvégia, Svédország és Oroszország területein helyezkedik el.) A szigorú versus laza társadalmakra való felosztást, illetve a hozzá kapcsolódó módszert a legutóbbi időkig csak hagyományos társadalmakra alkalmazták. A Marylandi Egyetem pszichológusa, Michele Gelfand azonban az utóbbi évtizedben végzett kutatásaiban a modern államokat, illetve az amerikai szövetségi államokat is összehasonlította ily módon, az egész világra kiterjedő felmérésükbe pedig Magyarországot is bevonták. Az eredményekről hamarosan könyve jelenik meg a kutatónőnek “Szabályalkotók és szabályszegők – Hogyan huzalozza át a kultúra tudatunkat?” címmel.



A világszerte megkérdezett hétezer embernek olyan kérdésekre kellett válaszolnia, mint „Sok társadalmi norma van, amelyeknek az ebben az országban élő embereknek meg kell felelniük?” vagy „Ha valaki megszegi a szabályokat, a többiek szigorúan elítélik-e a viselkedését?”. A kérdésre adott válaszokból ún. szigorúságmutatót kalkuláltak, majd az országok pontszámait más tényezőkkel vetették össze, keresve a lazaság (illetve szigorúság) okait, illetve következményeit. Az első eredményeket hét éve a Science-ben publikálták.

Az emberek értékelése olyan tényezőkkel is összefüggést mutatott, mint az órák pontossága vagy a bal kézzel írók aránya az országban. Utóbbi kettő jelenség érezhető módon utal a lazaságra: ahol fontosnak tartják a szabályokat, ott figyelnek rá, hogy az órák helyesen járjanak, de az oktatási elvekben is vaskalaposabbak lehetnek, ezért igyekeznek a gyereket átszoktatni a jobbkezességre.

Magyarország az összes vizsgált ország közül a harmadik legkevésbé szigorú országnak bizonyult. Japán pedig az erősen kötött társadalmak közé tartozik.

A vizsgálat konklúziója szerint a magyar társadalomban csak nagyon kevéssé vannak jelen szélesebb társadalmi csoportokat összefűző normák, és nagyon sokszor a meglévőket sem tartják be az emberek, kiskapukat keresnek mindenhol. Nem tudom, japán barátunk a vendégségben tanúsított lelkesedésével figyeli-e azt is, hogy mit művelnek a magyarok a közlekedésben? Ha igaz az, hogy a széles értelemben vett kultúra, és a társadalom szabályokhoz való viszonya ott tükröződik az utakon, akkor egy japán szemével nézve a magyar közúti közlekedés maga a káosz.



Néhány éve egy biztonságos közlekedésre nevelésről szóló konferencián az egyik résztvevő arra a következtetésre jutott, hogy a hazai utakon kisebbfajta háború alakult ki a gyalogosok, kerékpárosok, autósok között. A szakemberek szerint azonban a háborút képező jelenségeket nem lehet csak szabályok alkotásával kezelni, mert ennek ellenőrzésére sem technika, sem erőforrás nem áll rendelkezésre. Egyedül a közlekedési morál javítása jelentheti a tartós megoldást. Valahol el kéne kezdeni, de hol?

Közhely, hogy a morális fejlődés elsődleges színtere a család, meg persze az iskola. De vajon mitől lesz valakiből szabálykövető gyerek, aztán meg felnőtt? Azt hiszem, elsősorban a példamutatástól. Véleményem szerint a gyerekeket sokkal jobban érdekli az, hogy mit teszünk, mint az, hogy miről papolunk nekik. Ha állandóan a szabályok betartását kérjük rajtuk számon, miközben mi magunk inkább semmibe vesszük ezeket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a gyerekeink rugalmasan értelmezik majd azokat a szabályokat is, amelyek betartásának nagy a tétje. A közlekedési szabályok olyan rendszert alkotnak, amelyek be nem tartása - közvetett módon, az érintett családtagokat és barátokat is beleszámítva - több ember életét teszi tönkre, mint ahányan áldozatul esnek a baleseteknek. A gyufával való játék veszélyeire sem akkor tanítjuk meg a gyerekeinket, amikor már ég a ház. Talán ha elkezdenénk, a következő generáció már nyugodtabban közlekedne.

És vajon mi van a felnőttekkel? Mégiscsak ők vannak többségben az utakon és csak ők rendelkeznek jogosítvánnyal. Tudom, sokan nem szeretik az olyasfajta véleményt, mint az enyém. Mégis azt gondolom, hogy a közlekedési morál csak következetes és szigorú ellenőrzéssel javítható. Nem a sebességmérő órákra gondolok elsősorban. Hanem azokra a közúti ellenőrzésekre, amelyekből mostanában mintha egyre kevesebb lenne Magyarországon...(Folytatjuk)